Valamikor, nagyon régen, az ősidőkben, amikor még IRC-en lógótt minden geek, és még nem létezett se a Twitter, se a Facebook, de még a Google Talk se, már akkor téma volt, hogy túlságosan kockák (gépfüggők) vagyunk, és ez nem jó. Ezért néhány okos fiatalember rendszeres sörözgetésbe kezdett a kedvenc helyükön. Mire én rájuk találtam, addigra már az asztalunk mögött az (egyik) IRC szoba neve volt a falra csavarozva (a következő felújításig), és az asztalon minden nap ott volt a „Foglalt” tábla.
Mindez azért, hogy ne csak neten keresztül, de szemtől-szembe is találkozzunk, beszélgessünk … dartsozzunk. Na meg ott voltak a heti mozizások, nem mintha akkoriban ne lett volna a premier napján elérhetőek a filmek.
Minket összehozott a közösségi net, de sokakat elválaszt.
Könnyű úgy sétálni menni egy csecsemővel, hogy az alszik a babakocsiban és közben lehet csetelni, facebookozni, twitterezni, instagramra képeket lőni, rss-t olvasni, podcast-eket hallgatni. Ülsz a gesztenyefa alatt a parkban, hallgatod a madarakat és az okostelefonodat birizgálod.
A gyerkek azonban gyorsan cseperednek, hamarosan nem alusznak 22 órát a 24-ből, hanem figyelemmel követik a környezetüket. És ha azt látják, hogy a rájuk vigyázó személy – szülő – egész nap csak a mobiljával és a notebookjával van elfoglalva, akkor egyedül indulnak a világ felfedezésére anélkül, hogy valaki megóvja őket a balesetektől.
Arról olvasni, hogy csetelés miatt meghal egy kisgyerek, nem csak felháborít, de óvatosságra is int. Jogosan háborodom fel? Részben igen. A közösségi média, az internet és a számítógép nem okoznak olyan jellegű függőséget, mint például a különböző drogok. Inkább lehet az alkoholhoz hasonlítani: a rendszeresség, a mennyiség okoz hosszú távon elvonási tüneteket, ha nem kapjuk meg a napi „adagunkat”. Míg azonban drogproblémák és alkoholfüggőség esetén a gyermekvédelmi szolgálat közbelép, addig a közösségi média (és minden más, számítógéppel kapcsolatos) függőség bármennyire is azonos a fenti betegségekkel, a benne szenvedőket nehezebb felismerni és messze nem kapnak annyi segítséget és figyelmet se a környezetüktől.
Igen, a haragom először a szülőé volt, mert nem vette időben észre, hogy fontosabb a twitter barát, mint a orra előtt lévő gyermeke. Ezen túl azonban a környezet is felelős: nekik is észre kellett volna venni, figyelmeztetni a szülőt, vagy a párját, hogy ekkora mennyiségű szociális jelenlét mellett képtelenség, hogy elegendő figyelmet kapjon a gyerkőc.
Egy ilyen hír azonban óvatosságra is int. Mit lát tőlem a lányom? Mennyit időt töltök én a számítógép előtt? Az okostelefon már most a tiltott gyümölcs szerepét tölti be, tényleg ilyen sokat látja, hogy mi azzal „játszunk”?
Egy biztos, a notebookhasználat bár nem csak az „alvóidőre” korlátozódik, de napközben lényegesen kevesebb időt töltök a gép előtt, mint korábban. Ráadásul már régóta nem csetelek séta közben, mert túlságosan elvonja a figyelmemet, inkább a gyerkőcnek mutogatom a világ csodáit. Megéri.
