Batman v Superman

A kritikusok fanyalgásához képest roppant jól szórakoztam a filmen. Minden hibájával együtt (no igen, egy kettő azért akad) érdemes moziban megnézi.

Amit viszont nem értek, hogy hogyan tud egy 7.2-re felpontozott film (IMDB) a Rotten Tomatoes-en 28%-ot elérni. Az eszem és a szívem egyébként azt mondja, hogy az IMDB pontozóknak több igaza van, mint a rohadtparadicsom kritikusainak. Legalábbis amióta a Geek History Lessons podcast lelkes hallgatója vagyok, egy kicsit másképp látom a képregények filmadaptációjának világát.

Csak azért, hogy minél előbb túl legyünk rajta, kezdjük a fanyalgással.

Henry Cavill két arckifejezéssel színészkedik, illetve az elején feltűnik 10 másodpercre egy harmadik arc is, aztán annyi. Értem én, hogy Ben Affleck mellett már ez is elégnek tűnik, de ettől nekem csalódás.

Amy Adams remek színésznő, de valamiért csatlakozott a többi főszereplőhöz és fapofára váltott. Ezen kívül úgy tűnik, hogy nem értették meg egymást Henry Cavillal, mert semmi nem jött le abból, hogy ez a két karakter marhára szerelmes lenne egymásba. Upsz, remélem ez senkinek nem spoiler, végül is a szerelmi háromszög (Clark Kent-Lois Lane-Superman) közel hetven éves.

Ben Affleck szegény kapott egy csomó hideget a Batman alakításáért, pedig nem is rossz. Oké, nem egy kiemelkedően nagy színész ez a Gézánk (annál jobb rendező…), és főleg Jeremy Irons-szal közös jeleneteknél látszik, hogy míg az öreg egy mondattal és két pofavágással el tudja játszani a Shakespeare összest, addig Ben arcélét kőbaltával faragta az atyaúristen. Ugyanakkor ennek a Batman-nek ez tulajdonképpen pont elég is. Számomra a film harmadik nagy csalódása nem Ben Affleck arcéle és unott tekintete, hanem az, hogy ezen az emberek fanyalognak.

No és akkor három bekezdésnyi nyavalygás után íme, hogy miért érdemes megnézni.

A sztori

Mindenkiben él egy kép A tökéletes Batmanről és A tökéletes Supermanről. Csakhogy ezek a Batmanek és ezek a Supermanek a képregények, animációs filmek, tévé sorozatok, filmek és a karakterek történetéből egy-egy aprócska szeletkék. 70+ év alatt az összes szereplőt számtalanszor új alapokra helyezték, néha pedig nem csak a nevüket változtatták meg (főleg a mellékszereplőket), de komplett kinézetüket is. Elég ha megnézzük a jobb oldali, 90-es években rajzolt Supermant … Ha valaki azzal az előítélettel megy be, hogy ennek a Supermannek, ennek a Batmannek, ennek a Lex Luthornak, ennek a (tetszőleges karakter neve)-nek olyannak kell lennie, mint ebben-abban képregényben, filmben, sorozatban, az marha nagyot fog csalódni nem csak ebben a filmben, de az összes képregényben. Vica versa, aki ezek után rohan a képregényboltba, hogy megvegye a legújabb képregényt, ugyanígy fog járni.

Úgyhogy ne csodálkozzatok kedves olvasók, ha a filmbéli Superman, Batman, Alfréd és a többi karakter, ne adj isten, a történet nem az, amit éppen valamikor már olvastatok, vagy valamelyik animációs sorozatban láttatok. Mert hiszen nincs új a nap alatt, ezt a történetet is megírták már vagy kétszer a Detective Comics írói, de még meg is rajzolták párszor rajzfilmnek is.

Ennek ellenére, vagy mindezekkel együtt a történet jó. Oké, ez érződött már akkor is, amikor az első trailert láttam, de vigyázat spoiler(!): egy csomó dolog, amit a trailer alapján hittem a sztoriról, az pont nem úgy lett. Hatalmas hoppárézimi volt a történet háromnegyede, és már csak emiatt is örülök, hogy megnéztem a filmet. Persze nyilván megkapjuk a szinte kötelező eredettörténetet, de nyilván vannak olyanok, akik az elmúlt 3-4 évben nem láttam Batman filmet.

Ugyanakkor apró és dőlt betűkkel merem csak megjegyezni, hogy ha nem hallgattam volna a fentebb említett podcast Superman-ről szóló epizódját, akkor egyes rejtett utalásokat észre se vettem volna a filmben, míg más utalások annyira az aktuális történettől elvontak, hogy az „ez mi a fene volt most?!” gondolattal lépnék rajta túl, és megjegyezném, hogy van a filmben párszor 10 perc, amit simán ki lehetne vágni.

Aki annyira nem ismeri a DC világegyetemet, sőt multiverzumot, annak talán meglepő volt, hogy hogyan fér el egymás mellett a napfényes Metropolis és az Art Deco stílusú Gotham. Főleg úgy, hogy nagyjából akkor távolságra vannak egymástól, mint New York és New Jersey… Érdekes, hogy erről sokkal több cikk jött velem szembe, mint arról, hogy hogyan jön össze a Marvel Univerzumban Spiderman, a Fantastic Four, az Avengers és az X-Men… Persze nekem is meglepetés volt az első olvasásánál, pedig régóta ismert tény, hogy Superman és Batman ismeri egymást a képregények világában. Tudjátok, van az a vicc az újszülöttekről meg a viccekről, hát ez is olyan.

Node maradjunk a történetünknél, ami annyira lenyűgözött. 2,5 óra nettó játékidőben sok minden belefér, példának okáért kapunk egy szépen elmagyarázott kiinduló helyzetet. Nem igazán szájbarágósan, de azért összefoglalja, hogy honnan jöttünk, hová megyünk. Aztán ebből a helyzetből hőseink formálják a történetet, mi lassan jutunk előre, időnként visszakacsint egy-egy, a trailerből látott képsor, de csak azért, hogy a trailer alapján felépült sztoriképünket sutba vágja.

Anélkül, hogy spoilereznék, nehéz bármit is elmesélni, de talán összefoglalható azzal, hogy bár a fentebb említett podcastból ismertem a történetet nagy vonalakban, úgy szált el az a két és fél óra, hogy nem is nagyon pislogtam közben.

A látvány

Állítólag Európa legnagyobb mozijában láttam, de legalábbis egy IMAX méretű vásznon 3D-ben, meg persze a Dolby Atmos hangzás. A 3D nem igazán adott semmit a sztorihoz vagy a látványhoz, az összes többitől viszont leesett az állam. Istók uccse, ha szeretitek az akciódús filmeket, pláne a képregény adaptációt, és van rá egy kis pénz, akkor menjetek és nézzétek meg moziban, mert annyival sokkalta jobb.

Jesse Eisenberg

Miután elolvastam a „Mi a fenét csinál itt Jesse Eisenberg” blogbejegyzést valamelyik amcsi oldalon, kedvem támadt (a film megnézése után) írni nekik egy kommentárt azzal, hogy „mi a fenét gondolt a kedves cikkíró”. Ahogy fentebb már leírtam, ezek a karakterek nem azok a karakterek, ahogy minden forgatókönyvíró, rendező és persze színész hozzá adja a maga savát borsát. Jesse Eisenberg szerintem zseniális volt a szerepben. Pont. Oké, oké, eddig Lex Luthorról nekem Gene Hackman jutott az eszembe és nem a Smallvilleből a srác, azon a Lexen meg maximum röhögni lehet, de olyan igázan nagyon parázni nem. Ez a Lex viszont egy olyan Lex, aki lehet számos filmben még jelentős figura.

Ha azt mondtam, hogy a három főhős maximális csalódás, mert fapofával játszottak, akkor Jesse Eisenberg a csúcspont. Ha nem szólalna meg, akkor is tudnánk, hogy mit gondol pontosan. Nem csak felolvasta a szövegét, de úgy teljes egészében eljátszotta Luthort. Igen, persze, ennek kellene az alapnak lenni, de a valóságban sokszor nem az. Nem csak a Batman v Supermanben, de számos más filmben is úgy tűnik, hogy a karakter csak ott van, karót nyelve, hogy elmondja az a két sort, snitt, megnézzük mit mond a karót nyelt másik satöbbi. Eisenberg – ebben a filmben – egyáltalán nem ilyen.

Végszó

Amikor kijöttem a moziból akkor az első gondolatom az volt, hogy ha a rossz kritika miatt elkaszálják a folytatásokat, és egy újabb reboot lesz, akkor marha mérges leszek. És minden negatív kritikám ellenére ezekkel a színészekkel akarom látni a folytatást, leginkább a rendezővel, mert tudni akarom, hogy ebben az elképzelésben, ami ennyire lenyűgözött és magával ragadott, hova fejlődik tovább a történet. Ha pedig Te, kedves Geeklány olvasó, hozzám hasonlóan elmerültél a képregények megfilmesített világában, akkor Neked mindenképpen javaslom, hogy valami szép szélesvásznú moziban nézd meg. Ha pedig már láttad, hisz nem vadi új film, áruld el, szerinted is van-e annyira jó, mint amennyire én dicsőítem, vagy más a véleményed?