3 hét internet nélkül

Az úgy volt, hogy …

a kábeltévé ára az egekbe szökött, s mi a DVB-T és a T-Entertainment közül (többek között) a csábító 50mbit miatt az utóbbit választottuk.

A T-Entertainment itt Németországban négy éves múltra tekint vissza, azaz nem egy tesztelés alatti termékről van szó. Igaz végigkísértem, amint egy kollégának fél évig nem sikerült működésre bírnia, bíztam, bíztunk abban, hogy az azóta eltelt 3 év alatt a technikai háttér kiforrt.

Mi tehát rendeltünk, a csomag pedig jött, látott és nem működött.

Még most se működik, bár most épp használható.

Bővebben…

Azt hiszed az ügyfélszolgálat Magyarországon rossz? Sok éve van netem, de ilyen sztorival még nem találkoztam otthon egyszer sem.

A jelszó

Az új routerről kiderült, hogy csak 8 karakteres jelszót hajlandó elfogadni. Nekünk azonban egy 9 karakteres jelszavunk van (volt). Aztán az is kiderült, hogy a cég weboldalán a jelszó módosításnál a régi jelszó is csak max 8 karakteres lehet.  Amúgy a régi jelszó teljesen legálisan, a weboldalon keresztül került még a múlt évezredben módosításra, de ez már részlet kérdés. (A régi router persze az új nettel nem használható.)

Ilyen esetben a jelszó módosítás nem egyszerű folyamat. Az ember telefonál, kap egy 1 hónapon keresztül érvényes új jelszót, amivel nem lehet tévét nézni, aztán vár a postásra. A postás jó esetben hoz 2 napon belül egy új jelszót, amit módosíthat a weboldalon, a 8 karakteres határ figyelembe vételével.

Persze mi nem tartozunk a “sima” ügyfelek közé, nálunk a jelszó még mindig nem érkezett meg.

A kapcsolat

Közben élveztük az 50 mbitet, legalábbis az első héten.

A második héten megszakadt a net. Első nap 10 percre. Második nap fél órára. Aztán minden nap egy kicsit tovább. Tegnap másfél nap után sikerült pár órára újra netre kerülni. Ma reggel nem volt net, ma este van. Hogy meddig tart, nem tudjuk. Sose tudjuk.

A mobilinternet

Ha nem volt net, akkor felmentünk mobilnettel.

Először a T-Mobile (DE) daily flatrate mobilnet került elhasználásra. A T-Mobile-lal az a baj, hogy kegyetlen drága. 4,95€ minden megkezdett nap. Azaz ha ma 23:00-kor kezdesz netezni, akkor 1 óra kerül 4,95€-ba. Aztán Aldi Tagesflatrate-re váltottunk, ami 1,99€ / 24 óra, függetlenül attól, hogy mikor kezdesz bele a netezésbe. (Ha Németországban netre van szükséged, akkor elég megvenni az Aldi csomagot 12,99€-ért, abból 10€-t lehasználhatsz. Ha már van UMTS Sticked, akkor át kell állítanod a csatlakozási adatokat: APN: tagesflat.eplus.de, username: eplus, password: gprs.)

A 10 eurós csomag seperc alatt elfogyott és a 15€ feltöltésből sincs már sok hátra.

A mobilinternet nem gyors. Néhány minimális dolgot meg lehet vele oldani, bár nem túl élvezetes, ha fél óránként cserélgeted a pároddal.

Egyébként a mobilinternet is szakadozik. Még akkor is, ha egy helyben ülsz.

Néha úgy éreztem, minden összeesküdött ellenünk.

Az ügyfélszolgálat

Persze naponta hívogattam az ügyfélszolgálatot. Kedvesek voltak, felvették az adatokat, néha ígérgették, hogy kijön a technikus, de semmi. Négyszer jöttem haza a munkából korábban, egyszer maradtam fél napot otthon, mire kijött valaki. A telefon egyébként bemondta, hogy van zavar a szolgáltatásban, viszont néha “elfelejtette”. Azaz a rendszerben úgy tűnt, minden rendben van, pedig nem volt.

Az ügyfélszolgálat persze nem tud semmit se tenni. Egy ilyen DSL rendszer piszok komplett, mire a gerincvonaltól beérkezik a jel a lakásig rengeteg hardware-en és kábelen megy keresztül. Ha hardware minden egyes darabja rendben is van, még mindig lehetnek interferenciák. Ilyenkor át lehet irányítani a jelet egy másik kábelszakaszra, ami kevésbé terhelt.A hardware mellett még ott vannak a szoftverek is, amik ellenőrzik, hogy Te jogosult vagy egy szolgáltatás stb igénybe vételére, aminek összetettségét, egymásra utaltságukat és összefonódásukat most nem részletezném.

Az ügyfélszolgálaton csak annyit látnak, amit a szoftverek jelentenek. Ha minden rendben levőnek tűnik, akkor felveszik a hibajelentést, Te meg reménykedhetsz.

A technikus

4 napon át vártuk a technikust, mint a Messiást. Ő az, aki tényleg ismeri a rendszer minden porcikáját. Az összes hardware-t, routert és egyéb ketyerét, amin keresztül halad a JELED. Háromszor is vártunk rá – nem jött. Nem is telefonált. Bármikor jöhetett volna, sose működött.

Persze amikor kijött, épp minden működött tökéletesen. Kimérték a vonalat, minden tökéletes, 51mbit-re be van lőve 100%-osan működik.

A hiba?

Két lehetőség van.

1) A router hibás. Nincs rá hivatalos firmware, ergo nem tudjuk, hogy ennyire selejtes vagy ennyire szuper. Mindenesetre az, hogy az UMTS-sticktől csak rebootolni tud kapcsolódás helyett arra utal, hogy valami baj lesz a ketyerével.

2) Az átmeneti jelszó a hibás. Ez valami szoftveres dolog lesz, és magyarázatot adna a router fura működésére.

Next step

Kicseréltetjük a routert. Ha végre működnek a dolgok, újra lesznek blogok.

Addig is: stay tuned.

7 Comments

  1. A DSL felejtős. Elavult rendszer, kár vele küszködni. Ha van más megoldás (pl:kábel) azt kéne használni. Én 5-év után váltottam szolgáltatót mert mindíg gond volt a sávszéllel. Érdekes a kábelen nem jelentkezik a probléma…

  2. Még egyetlen kerítést se láttam kolbászból errefelé, lehet ennél nyugatabbra kellene ehhez menni 😀
    A szolgáltatásokról nem szabad általánosítani. Azt se szabad mondani, hogy a T-Entertainment rossz dolog. Ismerek embereket, akiknél gond nélkül bevezették és a legnagyobb megelégedésükre működik.
    Nekünk konkrétan nagyon rossz volt mind a szolgáltatás, mind az ügyfélszolgálat.

Comments are closed.