Mintha az életemben már nem lenne más. Az elmúlt néhány hétben folyamatosan aggódtam adatokért. Tulajdonképpen tavaly karácsony óta.
Hol „megsült” az elektronika és eldobta a FAT táblát (illetve az azzal ekvivalens területet NTFS alatt), hol a sokat hordott notebook vinyója adta meg magát, hol a barátnőm vinyója halt meg, hol a RAID ment széjjel…
Ma például „csak” kétszer játszottam az adatokkal, megint szétment egy RAID, de most szinte szándékos volt, aztán a külső vinyóm, amit az elmúlt két évben vettem, adta meg magát, és 250G helyett 1,2T-nek mutatja magát. Talán még garancia is van rá…
Most azonban boldog tulajdonosa vagyok egy 500G-s Western Digitalnak, ami külső tokba zárva 30%-kal volt olcsóbb, mint beépíthető társa (ami 30%-kal volt drágább, mint az internetes ár…ki érti ezt). A lényeg, hogy megvettem, 70€ volt, erről majd még írok, most itt duruzsol az asztalomon összesen 6 vinyó.
3 egy külső RAID-be zárva, kettő USB házban, egy pedig a notebookban. Az élet szép, geeknek lenni jó, csak azt a kábeldzsungelt tudnám feledni az asztal alatt.
Az első számtech tanárom mondta annak idején, az adat légnemű. Villámgyorsan betölti a rendelkezésre álló helyet.
Igaza volt.
A 70€-ban (16.641 Ft) egyébként az az érdekes, hogy az első vinyómat, egy, a mai napig meglévő 420M-ás (azaz négyszázhúsz megabyte-os) Connert 16.000 Ft-ért vettem. 1994 őszén. Azóta töbször előfordult, hogy ebben az árkategóriában vásárolok, általában itt találhatóak meg a Ft/Gb (annak idején Ft/Mb) értékben a legolcsóbb winchesterek.
Nemrég selejteztem egy olyan számlát, ahol tavasszal 3.2G-t, összel 6.4G-t vettem ugyanazért a pénzért.
Most azonban vár rám formázásra egy helyes kis vinyó (3,5″ + a doboz körülötte, talán nincs is 500G-s notebook vinyó), aztán szépen átmentjük az adatokat.
