Öreg autó öreg rádiója hogyan legyen Bluetooth-os?

A 15 éves Suzukiba kerestem megoldást arra a problémára, hogy a (szintén 15 éves) kazettás rádiót cseréljem-e le valami jobbra, hogy legyen normális zene a kocsiban, vagy hagyjam az egészet a csudába?

Persze lehet vásárolni bármit, de amíg valami nem kampec, minek dobjam ki? A kis rádió remekül szól, még kazettáim is vannak, aminek használata nem igazán élvezetes, ámde nosztalgikus, és így vettem komplett (a rádió az első héten került beszerelésre). Egyébként viszont elveszti az összes beállított rádió adót, mert két használat között áramtalanítom az autót

Aztán szembejött velem a ROAV töltő-FM hullámon Bluetooth megosztó kütyüje az Ankertől. Az Ankert egyébként is megszerettem, minőségi USB kütyüket gyártanak.

A ROAV sok mindent akar nekünk nyújtani, a bluetooth-os megosztás mellett még a telefonunkat is tölti, és elvileg GPS trackerje is van a megfelelő Android/iOS app-pel. Nem, ez nem újdonság, pár éve letézik, van belőle ezerféle. Nálam most lépte át a fájdalomküszöböt, hogy csak kéne már újféle zenét is hallgatni, nem csak a 15+ éves kazettákat. Ami mint említettem nosztalgikus, de néha az ember másra (is) vágyik. Pl. Spotify-ra.

A vételt leginkább az döntötte el, hogy nem volt lényegesen drágább, mint az összes többi, viszont cuki pici formája van (5x4x7 cm). Semmire se vágytam jobban, mint hogy az üres autóban ott ágaskodjon egy böszme nagy FM-reciever.

Ezen túl akár USB-ről is lejátszhatunk zenét, illetve az app azt is megmondja, hogy mennyire töltött az aksi. Mondjuk, amikor ott ülünk az autóban, és tapasztaljuk, hogy az autó nem indul, akkor ez tök fölösleges. Nekem például nincs áram alatt a szivargyújtó csatlakozás, ha levettem a gyújtást, ezért hajnali kettőkor se fog semmilyen csipogás arra ébreszteni, hogy most bizony lemerült, és reggel egyből a bikakábellel menjek, de biztos van még az enyémnél is régebbi autó, ahol szivargyújtón keresztül lehet még jobban lemeríteni a haldokló aksit, és akkor majd csipog a telefon.

Van természetesen telefonos kihangosítás is, amiről elmondhatom, hogy működik – nálam viszont annyira el van dugva a szivargyújtó, hogy a beszédem keltette hanghullámok csak számos akadályt megkerülve és erős torzulással érik el kütyüt abban az autóban, ahol tesztelésre behelyeztem. Ez nem a kütyü, hanem inkább az autó “hibája” (bár annak meg gyári Bluetooth kihangosítása van), a Suzukiban ezzel nem lesz gond.

Az eddigiek alapján öreg autókba továbbra is hasznos kiegészítő. Kicsit abszurd gondolat, de ha nagyon nem akarunk a régi csöves hifire költeni, akkor egy kis 12V-os tápegységgel még azt is a smart home részévé tehetjük a ROAV-val.

Te mit csinálnál a helyemben? Kitépnéd a régi rádiót és újat vennél, vagy inkább megtartanád eredeti állapotban az első újonnan vett autódat?

Be the first to comment

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..