Marvel filmek: érdemes még moziba menni? X-Men Apocalypse és Captain America: Civil War

Az elmúlt időszakban el voltunk kényeztetve képregény adaptációkkal, egymás után jönnek új DC és Marvel filmek. Vajon jók még ezek a filmek? Tudnak még újat mutatni? Vagy csúcspontjára ért a képregényfilm, mint a nyolcvanas években az akciófilmek?

Februárban Deadpool, márciusban DC-től a Batman vs. Superman, most még adják a mozik a Captain America: Civil War és az X-Men: Apocalypse filmeket, aztán augusztusban jön a Suicide Squad a DC-től, novemberben Doctor Strange, és akkor csak 2016-ról beszélünk. Alig egy hét alatt néztem meg egymás után a Civil War-t és az Apocalypse-et, és a második film után arról beszélgettünk, hogy van-e még meglepetésfaktor, amikor legközelebb beülünk egy Marvel filmre. Mert persze elmegyünk.

Ne értsetek félre, a Civil War és az Apocalypse is remek film. Az én “ámokfutásom” a 2008-as Iron Man óta tart Marvel filmek terén, (DC-nél a 2005-ös Batman), bár a legelső képregényadaptáció, ami függővé tett, az a 89-es Batman volt Michael Keatonnal. A 2008-as Iron Man lenyűgözött, azóta minden Marvel filmet moziban nézek meg… és egyre inkább azon kapom magam, hogy úgy jövök ki, “ez jó volt, de semmi új”.

Kitűnő példája ennek a Captain America: Civil War, amiről elégedetten jöttem ki, de nem nyílt meg a föld körülöttem, és úgy egyébként nem történt semmi se, csak egyszerűen jó volt. A sztori jó volt, szokásosan eltért a már megírt képregénytörténetektől, de ettől Cinematic Universe, a színészek jók voltak és (a régebbi karaktereket) talán már rutinból játszották. A látvány is jó volt, a rendezés is, egyedül a 3D-t sajnáltam ezúttal, valahogy nem éreztem benne az extrát. Talán ezt tudnám egyedül felhozni negatívumként, mást nem is.

Baj ez?

Igen

Mert, ha nem kapunk semmi újat, akkor egy idő után nem fogunk pénzt adni rá. Kifullad az egész, mint annak idején az akció filmek garmadája, amikor már tizenkettő volt egy tucat… Persze lesznek még hardcore rajongók, de ők megveszik akkor is, ha csak Blurayen jön ki a film, és moziba sose. Ismerős szitu, láttunk már pár zsanrét meghalni.

Nem

Nincs semmi baj, csak az a helyzet, hogy nagyon el lettünk kényeztetve. Az elmúlt 8 évben csak a Marvel képregényből 23 film jelent meg. Ezek között volt a 2008-as Iron Man, a 2011-es X-Men: First class, elkezdődött a Captain America story, lett egy Spide Man reboot, kaptunk Thor filmeket, egy remek Guardians of the Galaxy-t, a februári Deadpoolt, és szerintem a tavalyi Ant-Man se volt kutya. És persze folytatásokat. Jó, volt egy pár kevésbé sikerült is, de nem csoda, ha ennyi alma közé kukacos is került. Az Avengers és az X-Men filmek remek képi világgal, jó sztorikkal, és kifejezetten jó színészekkel, akik új életet leheltek a karakterekbe. Innen nehéz előre lépni, hacsak nem tudnak valami eszméletlen sztorit vagy látványvilágot hozni, utóbbihoz lehet meg kell hekkelni az egész filmkészítést, mint annó a 3D bevezetésével.

De akkor X-Men vagy Captain America?!

A Civil War egy rengeteg karaktert felsorakoztató sztori. Sokak szerint inkább egy Avengers film, szerintem inkább Amerika Kapitány központú a történet, mert végső soron az ő döntése befolyásolja a történéseket, és nem csapatmunkáról van szó. Ugyanakkor bár a jelenetekben túlsúlyban van a Kapitány, még a legkisebb főbb mellékszereplő is kap egy jó poént, mielőtt eltűnne a süllyesztőben. És talán pont ez az a mozzanat, ami miatt nem annyira kiemelkedő az egész alkotás. Van egy csomó, nehéz súlyú szereplő, akik épp csak egy nyúlfarknyi jelenetben tűnnek fel. Túl sokan vannak, túl éhes száj között kell megosztani a két órás filmidőt. Ugyanakkor az egész film redukálható lenne 4 főbb szereplőre, Steve Rogersre, Tony Starkra, a Winter Soldierre és – nem utolsó sorban – Daniel Brühl fenomenális főgonoszára, aki miatt mégis érdemes elmenni moziba, és megnézni a filmet.

Érdekes, hogy a Civil War és a Batman v Superman kiinduló helyzetét az a kérdés definiálja, hogy ki a felelős a szuperhősök okozta károkért, a velük kapcsolatba hozható halálesetekért. Meglepő, hogy mindkét filmben hasonlóan reagáltak az állami, politikai szervek, bár zárójelben megjegyzem, hogy ugyan mindegyik politikailag javasolt megoldás röhejes (hogyan akarsz sakkban tartani engedelmességre bírni földönkívülieket, mutánsokat és egyéb szuperhősöket), nekem szimpatikusabb, hogy a Marvel az ENSZ elé viszi a témát, míg a DC-ben “helyi”, azaz kizárólag amerikai problémaként tekintenek az egészre.

Visszatérve Daniel Brühl-re, mindenképp el kell mondani, hogy az egész filmben neki írták meg a legjobb karaktert. Az utolsó jelenetében a Fekete Párduccal értelmet nyer minden, és ha nem akarok spoilerezni, akkor itt abba kell hagynom, pedig annyi mindenről tudnék még beszélni. Kaptam ebből az egy jelenetből annyit, ami elég arra, hogy a következő filmig gondolkodjak róla.

A legkevésbé elmagyarázott rész viszont a Kapitány és Bucky viszonya. Én, mint katonaságnak a közelében se járó ember csak mások elmondásából tudhatom (esetleg ha képregényeket olvasok), hogy Amerika kapitány azért ragaszkodik annyira Bucky-hoz, mert ő a katonatársa, és mert “no men will be left behind”, őt “meg kell menteni”. Steve Rogers ebben a helyzetben pontosan olyan, mint Rambo, amikor visszaküldik Vietnámba, neki is kutya kötelessége kihoznia a bajtársát abból a helyzetből, amibe – akaratán kívül – került. Ha véletlenül nem hallok erről korábban, akkor nem értem meg és nem fogadom el Rogers döntéseit.

Ahogy említettem a Daniel Brühl karaktere köré írt sztori gyönyörűen ki van dolgozva, nem is emlékszem mikor láttam ennyire szép ívet egy amúgy szórakoztatónak szánt filmben. Ahhoz viszont, hogy átérezzük a Tony Stark/Iron man és Steve Rogers/Captain America viszony alakulását, illetve a döntéseket, amiket hoznak, hiányzik egy kis adalék, amit ha külső forrásból megkapunk, lényegesen élvezhetőbb lesz az egész.

Egy fél mondattal azért had említsem meg a mellékszereplőket is. Vision kötött mellényben cuki, gondolom nem csak az emberré válását akarják hangsúlyozni, de egyszerűbb is csak kezén-fején sminkelni a színészt. Spider-man azon mondata, hogy “van egy ilyen régi film, valami Jedikkel egy havas bolygón, ahol…” remek, két Star Wars film között különösen találó, ahogy a generációs különbségekre rámutat. Amúgy a srác egy roppant kellemes színfolt, alig várom, hogy önálló filmet kapjon 2017-ben. Remélem végleg elfeledem általa a Tobey Maguire féle Pókembert 🙂 Ant-Man aranyos színfolt volt, jó, hogy berakták, de örülök, hogy nem kapott több jelenetet. Mind Spider-man, mind Ant-man roppant szórakoztató a fanboy szerepben, ennyi könnyedség igenis kellett. Black Widownak van egy nagy jelenete, klassz lenne, ha kaphatna egy saját filmet, kifejezetten kár, hogy nincs tervbe véve.

Teljesen más az X-Men: Apocalypse története és a film felépítése. Meglepő módon sokkal inkább feel good movie, mint a Captain America. Kevésbé tűnik komplexnek a sztori (bár várjuk meg, míg végigírom a bejegyzést), viszont sokkal több szurkálódás, kikacsintás régebbi filmekre és összességében poén van. Egyrészt megismerjük Apocalypse történetét, legalábbis egy részét, másrészt kapunk egy visszaemlékezést arra, hogy mi is történt az elmúlt évtizedben Mystique-kel, Magneto-val, és persze Charles Xavier bentlakásos iskolájával. Én még a Sir Patrick Stewart féle X-Men-eket néztem lelkesen roppant lelkesen, és innen nézve kellemes meglepetés volt azoknak a karaktereknek az újbóli megismerése, és már meg sem lepődöm, ha egy (korábbi) időutazás miatt  Kurt Wagner másképp kerül a csapatba, mint az első szériában. Hja, rugalmas vagyok, ha különböző idősíkok jönnek képbe.

Míg a Civil Warban egyes okok a film végéig háttérben maradnak, avagy “hozzáértő” katona nélkül esetleg nem teljesen átérezhető, addig az X-Men-ben nem tűnt fel, hogy bármi is hiányozna a big picture megértéséhez. “Csupán” a végén van Apocalypse-nek egy mondata, ami arra késztet, hogy a régi X-Men filmeket újranézzem. Ugyanakkor az Apocalypse kapcsán nem tudom azt mondani, hogy egy messzemenően jól megírt ív lenne a történetben. Jó a történet, de szinte magam előtt látom a jó kalandmestert, ahogy felvázolja a kiinduló szitut, majd egyesével behozza a karaktereket a történetbe. Közben kapunk egy remek feel good moviet, ahogy egyre másra köszönnek vissza a 80-as évek jellegzetességei – legyen szó zenéről, videó játékról vagy ruháról 🙂  Haladunk a történetben előre, úgy bontakozik ki a szál, és mindeközben – sokadjára említve marha jól szórakozom – azon gondolkozom, hogy bár sejtem mi lesz a vége, a kérdésem csak az, hogy milyen áron. Hm, ez például a Civil War esetében fel sem merült. Fogalmam sem volt, hogy ki fog nyerni, bár az áldozatok számát és kilétét tekintve végig megmaradt bennem a kíváncsiság.

Érdekes módon nem tűnik fel, hogy a mellékszereplők túl sok időt kapnának. Ha négy főt kell kiemelnem, akkor Charles, Magneto, Mystique és persze Apocalypse négyesét nevezem néven. Fura módon az egész filmben sokkal hangsúlyosabbnak is tűnnek, de mindez lehet azért, mert az egyetlen önálló filmes Wolverine ippeg csak hogy említve van a történetben. És persze az előző történetben is Charles, Magneto és Mystique volt a lényeg, ahogy a First Classban is. Ezzel szemben az Avengers/Captain America/Ironman ágon Ant-Man-nek, Spidermannek, Ironmannak, Captain Americának, az egész Avengersnek együtt és külön külön is több mint tíz filmje van (nem számolva a Hulk és Thor sztorikat, akik a Civil Warban nem szerepelnek), és amikor újra és újra összekerülnek, az egész nagy csapatot egyformán hangsúlyosra próbálják hangolni.

Miközben a Civil War során azt hangsúlyoztam, hogy két történet fut párhuzamosan, addig az X-Men egyetlen történetről szól. Egyetlen egy történetet két óra alatt pedig sokkal jobban el lehet mesélni, miközben majd minden jelenetet a fő történet köré írnak, a kilógó szálak pedig relatív hangsúlytalanok. Főleg akkor, ha nincs egy olyan ív, aminek a végén bizonyos dolgokat át kell értékelned. Főleg akkor, ha csak egyetlen olyan felütést kapsz, ami miatt meg akarod nézni a régi filmeket és várod az újakat. Ha már döntenem kell (mert feladtam magamnak, hogy melyik a jobb), akkor így a végén is az X-Men-re szavazok, mert rég láttam ennyire szórakoztató és kifejezetten vicces X-Men filmet. Szerintem jellemzően komolyabban veszik magukat, mint az Avengers filmek. Ezúttal azonban fordítva volt, szerintem több jól elhelyezett poén volt az X-Menben. Lehet az is közrejátszik ebben, hogy a nyolcvanas években voltam gyerek, amikor a film is játszódik. Kerek, egész, szépen elmesélt történet, kifejezetten látványos, érdemes befizetni a 3D-re.

Ahogy jobban belegondolok, lehet mégis a Captain America filmet, mert sokkal jobb a sztori. Vagy inkább…. Ááá döntsd el Te!