Új autó állt a házhoz, amibe a férj mindenféle finomságokat kért. A 170LE-s motor csak hab a tortán, amit igazán csak ő használ ki (a motorról meg csak a férfiolvasók miatt írok), de van benne a hátsó kamerától kezdve a gombra csukódó csomagtartón át a220-as csatin keresztül a navival, telefonnal, rádióval, USB bementettel egybekötött boardcomputerig minden. Leginkább gombok.
Persze ez nem elég, tehát a pohártartóba (hogy kéznél legyenek, ha kellenek) beleraktunk 4 telefont meg egy ipodot és ezzel meg is telt. Férj telefonja, új telefonja, ami inkább tablet, az én telefonálós telefonom, az internetes telefonom, meg az ipod a podcast-eknek.
Férj vezetett, tehát az 5 kütyüből 4-gyel (a régi telefonját békén hagytam) én játszottam, a lehetőségekhez képest aktívan: azaz csak annyira nézegetve őket, hogy ne törjön rám a tengeri betegség.
Az út egyik részén nem is volt ezzel semmi gond, mivel nem nekem kellett vezetnem. A másik felén viszont egyedül vezettem a kocsit, és nyilvánvalóvá vált nem csak kütyü függésem, hanem a bőség zavara is. Igaz, már csak 3 kütyüm volt (két telefon, meg ipod), de még így is zavaró volt.
Mert ugyan a telefonozós telefont összekötöttem a Bluetooth-szal, az internetes telefont csak a parkolókban használtam (4sq játék), viszont a podcast-et hallgattam volna. Csakhogy
a fránya kocsinak nincs ipod/iphone dokkolója, a fránya ipod meg még mindig nem képes USB-n keresztül adatot szolgáltatni. Úgyhogy kihangosítva, mert fülessel túlságosan elvonja a figyelmemet a forgalomtól, próbáltam hallgatni a hallgatandót.
Nem volt jó.
