Ugyan a hétvégém nem csak a gép elött telt, de nagyrészt elmondhatom, hogy látástól mikulásig installáltuk a Solarist a gépemre. Még kicsit köhög, meg prüszköl, de a legalapvetőbb funkciókat már ellátja. A legfontosabb, hogy távolról elérhető és adminisztrálható, amit persze megint csak annak köszönhetek, hogy Artlace olyan hathatósan segített.
Az út lassú és döcögős volt, tarkítva nem létező cd-rw-k hiányával, nem működő dvd írókkal, nem támogatott Adaptec kártyákkal. Utóbbi pontot nem értem, mert ha SCSI, akkor Adaptec – persze van más is, de amióta világ a világ én az Adaptec minőségéről hallok csak. Különben is, ez nekem gyárilag jött a szerverrel, tessék supportálni. A DSL külön feladvány volt, egy estét meg egy délelöttöt ültünk rajta, mire sikerült kitalálni, hogy milyen csillagzat alatt hajlandó működni. A DHCP se indult “csak úgy” el, de itt már volt DSL, volt IP, ki tudtam SSH-zni, hogy beengedjem Artlace-t, akinek azóta dedikált Solaris játszótere van.
Hál istennek a Solaris az Unix, és mint ilyen nem sokban különbözik a Linuxtól – ennek ugye történelmi okai vannak – tehát tudom használni. Ő azonban nem tudja az ext2-vel formázott külső vinyómat olvasni, a vinyó adataira azonban SOS szükségem van – azaz megint hackelni fogunk. Az adatot lementem, a vinyót next time visszahozom, kap zfs-t, meg adatokat vissza. Ez majd el fog tartani a nemzetközi vonalakon át, de minek van az ember lányának 16mbit + 8 mbit vonala, ha nem erre?