Egy visszaút

Másnap reggel későn kelt. Szombat volt, megtehette hogy tovább alszik. Kezdett hozzászokni a helyzethez. Elővette a cetlit amit a pincértől kapott. Ez állt rajta:

 

Miskolc

Középszer utca 4.

 

Elgondolkodott hogyan jusson el oda. Nem volt autója és mindig is utált vonaton utazni. Nem volt sok választása, vett egy vonatjegyet online. Elment az állomásra és az egyik automatából hozzájutott a jegyéhez a kóddal amit a neten kapott.

 

Felszállt a vonatra és elmélkedni kezdett:

“Azt mondta a pincér hogy van amikor önálló lehetek és van amikor nem. Lehet ez most az önálló szakasz? Legjobb lesz nyugton maradnom ha valaha is vissza akarok jutni….”

 

Az odaúton semmi rendkívüli nem történt. Leszállt Miskolcon majd keresett egy térképet. Először is vásárolnia kellett egy táskát meg egy lámpát. Morgott egy keveset amiért két olyan dolgot kellett vennie amit nem lehet egy helyen, úgyhogy bement egy lakberendezési áruházba ahol érdekes ötlete támadt:

 

“Ha ez az a szakasz ami teljesen tőlem függ, akkor akármit megtehetek? Szociális interakció teljesen előre tervezett de mi a helyzet a kommunikáció egyéb formáival?” – gondolta és vett egy flakon festék spray-t is.

Mikor megvette a lámpát is, fogta a festékesflakont, felrázta és teljes nyugalommal elkezdett rajzolni az áruház oldalára.

“A járókelők mindenképp megütköznek majd rajta, az üzenet hasznos lesz, hátha ez átmegy. Ha esetleg letartóztatnak akkor legalább tudom hogy most cselekvőképes voltam önállóan is

.”

A falra a következőt írta: “2002 Január 23 – országos szintű földrengés” – gondolta hátha ez hasznos lesz. Meglepetésére senki se nézte mit csinál, csak páran vetettek oda egy-két érdeklődő pillantást.

Mikor végzett, elégedetten kidobta a flakont az egyik kukába és visszafordult hogy megnézze a művét. Jól sikerült, bár a neonzöld nem mutatott túl jól a sötétkék falon.

 

Csodálkozott miért nem érdeklődik senki a műve iránt. Ahogy így nézte, a felirat egyszer csak eltünt mindenféle előjel nélkül. Nem elhalványodott vagy lefolyt hanem eltünt.

 

Már tudta mit fog ott találni de belenézett azért a kukába ahova kidobta a flakont. Meg sem lepődött hogy az nem volt benne.

 

“Tehát hadonásztam a fal mellett pár percig. Ennyit láthattak..vagy ennyit sem. Lehet hogy csak ott álltam és nem csináltam semmi mást…”

 

Elindult kissé csalódottan a megadott címre, gondolkodott hogy aki ajtót nyit annak mond egy jövőbeli tényt hátha akkor épp lehet de inkább elvetette az ötletet. Az lehet meg sem hallaná vagy teljesen mást hallana.

 

Bekopogott a ház ajtaján. Egy fiatalember nyitott ajtót:

 

“Igen, tessék. Értem, már csodálkoztam hol van amit rendeltem. Értem, a futárszolgálat újra kézbesítette. Alá kell írnom valamit?” – mondta a fiatalember.

 

“Nem, ennyi lesz csak.” – hebegte majd odaadta a táskát. A fiatalember megköszönte majd elköszönt és bezárta az ajtót. Természetesen egy szót se mondott semmilyen futárszolgálatról vagy rendelésről de már megszokta hogy semmi se annak hangzik amit mond.

 

“Tehát egy futár helyett vagy miatt csináltam az egészet” – motyogott magában majd hazaindult. A kávézó már bezárt, pedig a pincértől lett volna még kérdeznivalója.

 

Hazafelé már megszokta hogy nem történik semmi, mintha mindig is így lett volna. A határ az önálló és megszabott időtartamok közötti különbség elmosódni látszott. Fogalma nem volt már hogy létezik-e a “vissza” fogalma, kezdett beletörődni hogy ez minden ami történni fog.

 

Elbóbiskolt a vonaton és amikor felriadt hirtelen ismerős érzés fogta el: nem tudta hogy hol van és hogy mikor. Szétnézett, de hirtelen nem tudta megmondani. Azt is valószínűnek látta hogy álmodta az egészet, elvégre ott az idő relatív. Ahogy ébredezett lassan visszatért minden.

Persze, ez a vonat ahogy van, az ő idejében már nem létezne. Mobiltelefon se lenne az előtte ülő kezében. Ez még mindig 1998.

 

“Az is lehet hogy a feladatomat nem jól végeztem el. Lehet a falfirka se volt épp jó ötlet” – gondolta.

“Ha holnap is ez az év van, elbeszélgetek a pincérrel. Egyelőre csak annyi biztos hogy időutazás történt nameg hogy a pincér többet tud mint a világ többi része. Vagy mégsem? Léteznek mások is? Hogy találom meg őket? Beszéljek mindenkinek a jövőről?”

 

Ameddig így elmélkedett, hazaért. Lefekvéshez készülődve megpróbált nem gondolni rá mi történt ma. Nem tudott elaludni, csak ült az ágyában és a mobiltelefonját nyomkodta. Arra kelt hogy kiejti a mobilt a kezéből de az nem koppan a padlón. Csak egy pár másodpercre aludhatott el de ahogy felvette volna a földről, kishíján beverte a fejét a falba.

 

A szoba megint átrendeződött. A mobiljának nyoma se volt és az asztali óra egykedvűen derengett a sötétben: 6:45 2008/10/21.