Larry Page városokat akar építeni

A Google 2.0 kódnevű projekttel Google vezér Larry Page egy olyan jövőbeni városképen gondolkozik (Sergey Bin-nel és pár kiválasztott Google dolgozóval együtt), ami megoldaná az emberiség jövőbeni problémáit – vagy legalábbis egyes aspektusait.

A cél szent, a források szerint a projektben nincs semmilyen marketing terv, vagy szó arról, hogyan lehetne ebből bármilyen hasznot is vonni.

larry_page

Az önjáró autókkal, a légballon alapú internetszolgáltatással, és a halál megszüntetésére irányuló kutatással már így is nagy fába vágta a fejszéjét a Google, de úgy tűnik, ez nem elég Larry Page-nak.

A városok optimalizálása mellett a reptérek fejlesztését is célba vevő projekt engem egyszerre lelkesít és ijeszt meg. Lelkesít, mert bár a Google egyes esetekben melléfogott (Google Wave, Google Video…), azért a keresőjével és levelező felületével IT történelmet teremtettek. Ennek ellenére bennem nagyobb a félsz, amikor két kocka, akik többnyire a semmiből alkotnak újat (vagy a valamit úgy gyúrják át, hogy nem ismersz rá az eredeti forrásra) akarják a jól megszokott környezetünket (városkép) megreformálni. Persze érthető a kihívás, hiszen az emberi létesítmények hatékonysága – főleg az evolúciós fejlődés miatt – minimális, és rengeteg mindent lehetne benne javítani. Ha ma lerakják egy város alapjait, akkor a lakóházakat, irodákat, gyárakat, közösségi intézményeket, bolthelyeket el lehet úgy helyezni, hogy az infrastruktúra a lehető legjobban kihasznált legyen. Ugyanakkor egy város él, mozog és növekszik, ezzel együtt pedig változik is, tehát ami ma optimális, az holnap már használhatatlan. Azt pedig csak scifikben látjuk (többnyire negatív példaként felhozva), hogy mi történik akkor, ha egy városban (megyében, országban, földrészen…) mesterségesen szabnak gátat pl. a gyereknemzésnek.

Megijeszt továbbá az is, hogy ha “rebootolják” a városokat, akkor mi történik mindazzal a műemlék épülettel, amik ha funkcionálisan nem is sokat adnak egy városhoz, látványában, hangulatában azonban mindenképp lényeges és nélkülözhetetlen elemei annak.

Ezek persze a saját félelmeim, hiszen az is lehet, hogy Larry Page nem valami scifiből szalasztott jövőben high-tech városképet képzel el, bár azért ezt valahogy kétlem…

via.