Így jártam a (magyar) Telekommal

MOM Park, T-Pont szolgáltatások listája

Disclaimer: a cégnél dolgozok, még ha nem is a magyar leányvállalatánál. A mundérbecsület úgy kívánja, hogy igyekezzek a cég szolgáltatásait igénybe venni, pláne akkor, ha ár/teljesítmény arányban verhetetlen.

 

Azt a tanácsot kaptam, hogy 1 hetes magyar mobilnet igényemet a Telekom Domino Web szolgáltatásával fedjem le. A szolgáltatás nem ismeretlen előttem, eddig is ezt használtam, de a Domino kártyám elhunyt, mivel már jó ideje nem töltöttem fel.

Hétfőn az Allee óriási T-Pontjában kezdtem a napot, lelkesen sorban álltam, használtam a Hotspot (számomra ingyenes) előnyeit. Cirka 20 perc után sorra kerültem, egy kedves kolleginával elbszélgettünk az élet dolgairól, meghozta a Domino Web-re “kódolt” SIM-et, majd szomorúan megjegyezte, hogy ezt nem adhatja el, csak UMTS-Stick-kel együtt. De megnézi, van-e másik. Volt, de ugyanígy. Én meg néztem, mint Mari a moziban, mert ugye a SIM-hez rendeli hozzá a szolgáltatást, amikor bepötyögi a gépbe, hogy mit veszek, és nem előtte… De hát kedves volt, és ha így van a rendszerben, akkor mit vitatkozzak. Majd máshol…

MOM Park, T-Pont szolgáltatások listája
MOM Park, T-Pont
szolgáltatások listája

Kedden elmentem a MOM Parkban lévő T-Pontba, ahol bepöttyentettem, hogy Lakossági ügyfélként új Dominó szerződést akarok. Majd fél óra után, amikor érzésre az előttem lévő 11 ügyfélből 20 már elintézte ügyét, rákérdeztem, hogy akkor ugye ha a 103-as már volt, de 104-es még nem, akkor ugye a 105-öst véletlenül se ugrotta át a rendszer valahogy… A válasz nem volt pozitív (ő nem figyeli a számokat, hát jó, lelki támaszt vártam, de jogos, hogy nem figyeli, az ügyfeleknek kell segítenie), aztán amikor mondtam, hogy új dominó szerződést szeretnénk, akkor ő rávágta, hogy hát az nincs. Fejem körül látványos kérdőjelek jelentek meg, de elment rákérdezni, és visszajött azzal a válasszal, hogy csak egyféle, havi 890 forintos (vagy hasonló összegű) kvázi fix előfizetésű Domino szerződést árulnak. Kicsit pofonvágva éreztem magam a rendszer (és valamelyik kolléga) által, mert ugye ott volt feketén-fehéren, itt lehet új Domino szerződést kötni.

Közel voltam ahhoz, hogy akkor elkérjem a vásárlók könyvét és panaszt tegyek, mert totálisan becsapva éreztem magam, fogalmam sincs, mennyit kellett volna még várakoznom egy olyan szolgáltatás megvásárlására, amit igazából nem is árulnak. Ha egyáltalán.

Mivel az idő szorított, ezért újra elmentem az Allee-ba, ezúttal a Telenorhoz. Otthagytam 3.999 forintot, negyed órát és kijöttem egy mikro-SIM-mel, valamint fix 1Gb szolgáltatással gazdagabban. Igen, többe kerül, mint a Telekom Domino Web-je 1G-nél. Főleg úgy, hogy valószínűleg nem használom el az 1G-t. De nekik VOLT SIM-jük!

Utóélet

Fél szóval említettem a @TelekomHU-nak Twitteren, hogy mi történt.

Mivel a történetnek kevés volt 140 karakter, ezért inkább leírtam ide, hogy mi történt.

Online megrendelésben pedig azért nem gondolkoztam, mert úgy gondoltam, hogy a SIM kártya, az kifejezetten olyan dolog, hogy “adj-uram-isten, de rögtön”, nem pedig megrendelem és 2-3 nap múlva hozza a Posta.

1 Comment

  1. Kár, hogy csak gondoltál rá, a panaszkönyv egy jó dolog és kell is használni, ha elégedetlen vagy valamivel. Nem biztos, hogy megoldja a problémát, de legalább esélyt ad rá, hogy megtudják a döntéshozók.
    Az viszont egy jó pont, hogy legalább Twitteren jelezted nekik, és ők még válaszoltak is rá. Remélem, hogy ezt a posztot elküldted nekik válaszként, ha már 140 karakterbe nem fért bele.

Comments are closed.