Kiborg házilag

Cyberpunk, Johnny Mnenomic (hihetetlen, hogy már 18 (!) éve volt a mozikban, de ugye Keanu Reeves semmit se változott azóta se… do you see the pattern?), Robotzsaru, a 6 millió dolláros ember (és a 7 millió dolláros nő) – a 80-as évek végének, 90-es évek elejének sztártémája, a legtöbb könyv, film, sorozat a témában azonnal siker lett.

Az első kütyü, amit emberbe építettek, a pacemaker volt (legjobb tudomásom szerint), amivel már 1899-ben (!) kísérleteztek, viszont a cyborg mai definiciója szerint nem tartoznak ide az egészségügyi eszközök.

Bár voltak már bőr alá épített mikrochipekről és RFID-tagekről szó a nagyvilág híreiben, de a mostani hír mindenképp figyelmet keltő.

Tim Cannon tőlem alig 150km-re fogta magát és egy mobiltelefon méretű kütyüt épített a karjába, mindezt altatás és hivatalos orvos segítsége nélkül. Én már enné a mondatnál rosszul lettem, bár addigra már láttam a fenti képet. Ez ugyanis egyáltalán nem úgy néz ki, mint az adatcsatlakozó a Johnny Mnenomic-ban. Viszont Tim Cannon az első házilag kiborggá vált személy.

A Circadia 1.0 egy olyan eszköz, ami biometrikus adatokat gyűjt és Blutoothon keresztül küldi át egy Android telefonra. A Grindhouse WetWare-nél kifejlesztett projekt opensource, egy Arduino Pro-mini, wireless töltés és a Google Code-hoz való hozzáférés szükségeltetik ahhoz, hogy bárki update-elhesse saját magát.

A Circadia ahhoz képest óriási, hogy a kütyüt közvetlenül a bőr alá ültették be. Én elképzelni se tudom, hogy milyen lesz az, ha beakadsz vele valahova, vagy megütöd… ijesztő.

Sok mindent egyébként nem csinál: hőmérsékletet mér, és “időben” figyelmeztet, ha láz várható. Az Arduinora kötött LED-ek a bőrön keresztül “üzennek” a “felhasználónak”, pl. a töltöttség állapotáról.

A következő verzió állítólag 500$ körül várható, ami ahhoz képest nem egy nagy összeg, hogy kvázi házilag készül és ráadásul a bőr alá ültetik be.

További információk Tim Cannontól és munkatársaitól az alábbi videón látható, amit bevallom nőiesen, nekem nem sikerült végig néznem.

via Geek.com.