Nem az én napom

Végleg besokaltam a kontakthibáktól, amik nem is mindig kontakthibák.

Sammy-t megmértük voltméterrel, hál istennek “csak” a töltőkábel csatija kontaktos. Ez a kisebbik rossz, egy töltő olcsóbb, mint egy új netbook. Másfelől szinte az összes modellnél az Amazonon van egy csillagos értékelés, amiben vagy füstölt, vagy leégett, vagy kicsapta a biztosítékot. A legdurvább, ami a notebookot is gajra vágta, és az nem is a sok-kicsi-óccó kategóriába tartozott.

Persze vehetnék gyárit, 30€-tól kezdődik…

Az iPodom egyébként megint nem működik, vagy csak annyira sötét lett (kiment a backlight és a cseréje sem megoldás, ergo valahol máshol a hiba, de nem éri meg keresni), hogy nem is látszik, ha töltöm.

De legalább feltöltöttem a Sony Ericsson x10-es Matuzsálemet, és eltekintve attól, hogy nincs pénz a kártyámon, működik. Igaz, nagyjából 2 percbe telt, amíg két app-ot elindítottam…

Nem tudtam viszont feltölteni a Canon G12-öm gyári aksiját, ami valószínűleg béke poraira sírfeliratot fog kapni, ha megtalálom a kínai kicsi-óccót, amit még a két évvel ezelőtti FedCon után rendeltem tartaléknak. A kérdés ugyanis az, hogy a töltő halt-e meg, vagy az aksi. Nem mindegy, bár a költsége valószínűleg ugyanannyi lesz.

Cserébe haladok a széklábfaragással*, ennél többet nem mondok, csak ha kész lesz. A szék.

* Egy barátommal, kollégával volt szavunk járása: ha nem megy a kód, elmegyünk széklábfaragni. Hát most faragok 🙂