Ada Lovelace nap

Ada Lovelace

Tegnap (okt. 7-én) volt Ada Lovelace napja. Aki (még) nem tudja: Ada nem csak arról híres, hogy programnyelvet neveztek el róla, de valószínűsíthető az is, hogy ő volt az első (női) programozó. Akár így volt, akár nem, az Ada Lovelace napon azokról a (mérnök, tudós, matematikus) nőkről emlékezünk meg, akik inspiráltak minket, akik nélkül ma nem lennénk azok, akik vagyunk.

Ennek okán én szeretnék Mód Gábornéról írni, gimnáziumi matek tanárnőmről, aki az utolsó két évben a fakultációs csoportot oktatta. Nem árulok el titok, ha elmondom, hogy nem szerettük őt. Szigorú volt és szigorú fegyelmet is tartott, nem volt lazulás: megkövetelte a tanulást, a tananyagot. Addig csak ötösöm volt matekból, nála hármasra írtam meg az első dolgozatomat. Cserébe egy év alatt átvettük két év anyagát. Harmadik végén (értsd: érettségi előtti évben) már az érettségi anyaga volt az év végi osztályzatunk alapja. Az utolsó évet pedig azzal töltöttük, hogy felkészültünk a főiskolai, egyetemi évekre: de nem csak tananyagban. Rengeteget mesélt az egyetemi életről, főleg az első évről. Akkor dől el, hogy bennmaradsz, vagy kiesel. Rengeteget tanultunk, amire az érettségi és a felvételi megírásakor még semmi szükségünk nem volt, de az igazság az, hogy nem volt még egy olyan tantárgy, amiről annyit lóghattam, mint a matekról. Köszönhetően a tanáromnak. Akkor is inkább hozzá mentem, amikor az utolsó vizsgák előtt álltam és még mindig derengett, hogy mi ezt anno tanultuk, de a részletek már a ködbe vesztek. Ha ő nincs, akkor biztos nem veszem olyan könnyen a főiskolai akadályokat, s számos tantárgyunk mellett ráadásképpen matekoznom is kellett volna.

Ezúttal nem csak négyszemközt, de a nyilvánosság előtt is: köszönöm tanárnő!

1 Trackback / Pingback

  1. Kockásfüzet 1013 – Lady Ada napja volt | GeekLány

Comments are closed.